Akit a sors neked szánt, azt még az ördög is utánad tolja talicskán...

Baromi nehéz megfogni azt a pillanatot amikor elindul az ember azon az úton, hogy beteszi a fejét a nagy szörnyeteg szájába. Nekem sincs meg ez rész igazán. Egyszer csak kicsúszott a számon, hogy már holnap elvennélek ha lehetne.

DE! Hogy is jutottam idáig? Igazából magam sem tudom.  Azt gondoltam a szabadság és a függetlenség mindennél többet ér és nehogy már egyetlen nő elég legyen. Az agyammal próbáltam tiltakozni minden kötöttség ellen. Még a mobilszolgáltatómmal is nehezek kötök hűségnyilatkozatot 2 évre, nemhogy EGY nővel, pláne EGY ÉLETRE. Szóval nem is értem, hogy azon a csodálatos, forró nyári napon hogyan szaladt ki belőlem ez az ördögtől való megállapítás, de megtörtént.

Nem tudom melyikünk lepődött meg jobban, de próbáltunk úgy tenni, mintha nem mondtam volna semmi. De azonnal elindultak a gondolatok mindkettőnk fejében. Az enyémben az, hogy basszus ezt tényleg kimondtam, és tényleg így van, biztosan elkaptam valami trópusi szerelmi betegséget. Az Ő fejében valami ilyesmi futhatott végig "hogy mer ilyet mondani ez a kis kretén, amikor még egy hete azt mondta, hogy majd ha kiszórakozta magát akkor talán lesznek komoly szándékai".

Azt hiszem kellett pár nap míg ezt azért ízlelgettük, nem is beszéltünk róla. 

De tudtuk jól, ez meg van írva, főleg hogy mindketten magunkra tetováltattuk a másik nevének kezdőbetűjét, így praktikus is, mint keresni egy másik Á-t meg M-et.

Komolyra fordítva a szót, mikor végigfuttatuk magunkban a házasság szoftvert, sikerült újra bootlni és - úgy tűnik - még mindig azt gondoltuk, hogy a sok jó és rossz ellenére, mindannak dacára, hogy 5 hónappal ezelőtt szakítottunk, de úgy tünik nem jött össze, mi összetartozunk, nincs mire várni. Mindent megtettünk, hogy elszakadjunk egymástól, be kell látni ez a project nem jött össze.

Ha nem is talicskán, de hogy az ördög keze van benne az biztos...